Könyvtárunkról

Bemutatkozás
Közérdekű adatok

Könyvtári dokumentumok
Gyűjtemények

Régi honlap (Archív)

Névadónkról

Felnőtt könyvtár
Iskolai közösségi szolgálat



Elérhetőségeink

Címünk:
2890 Tata, Váralja u. 4.

Telefon:
06-34/ 380-281

E-mail:
gyerek@mzsvktata.hu



Négy vándor járt a könyvtárban

A Portéka Színpad művészei már nem először szórakoztatták a Móricz Zsigmond Városi Könyvtár gyermekközösségét. A Jázmin és a Fazekas Általános Iskola nebulói kíváncsian várták a Négy vándor című előadást, melynek bemutatására 2018. november 14-én került sor.

A színészek úgy szerkesztették meg díszletes, jelmezes, zenés műsorukat, hogy az egész gyereksereg aktív szereplője, részese lett az előadásnak. A két főszereplő, Felhőcske és Napocska gondolatban végigkísérte a közönséget - egy óriási mesekönyv segítségével - a négy évszakon és azok jellegzetességein dalokkal, versekkel, mondókákkal úgy, hogy közben a gyerekeket is bevonták a dramatikus játékokba. Így lettek a gyerkőcök hol virágok, hol pillangók, hol pedig esőcseppek.
A Portéka Színpad célja, hogy közönsége egyetlen tagja se unatkozzon az előadás egyetlen percében sem. Ezért az „élőszínházi” részeket megszakítja egy-egy bábjáték. Ilyenkor a bábfigurákat - nyuszit, Benedeket a sündisznót, a didergő méhecskét - a paraván mögött hagyva a színművészek maguk is a közönség elé léptek, és testükkel, hangjukkal, gesztusaikkal mutattak be egy-egy mesealakot, pl. Lázár Ervin Szegény Dzsoni és Árnika című meséjéből ismert mesefigurát, Rézbányai Győzőt. A gyerekeket magával ragadta a játék heve, mind hamar átlényegültek, önfeledten nevettek a humorral fűszerezett előadásmódon.
Valamennyien vidáman, elégedetten tapsolták meg a két művészt, akik oly sok alakban jelentek meg előttük a színházi előadás alatt, mert ez színház volt, nem is akármilyen, a legjobb fajtából! A művészek nagy örömére szolgált, hogy az előadás után az utcán gyermekek sokasága köszönt rájuk, súgott össze a hátuk  mögött. Interaktív kisszínházuk, belefektetett energiájuk, játékuk nem múlt el nyomtalanul a tatai gyermekszívekben.

 

Dományi Zsuzsanna

Képek >>


Eseménynaptár
<
>
<
>


Nyitvatartás
Hétfő:
Kedd:
Szerda:
Csütörtök:
Péntek:
Szombat:
Vasárnap:

14:00-18:00
14:00-18:00

Szünnap
14:00-18:00
14:00-18:00

9:00-12:00
Zárva




 Folyóiratok

 Mindenki Mesekönyve